Barion Pixel
LEGYÉL JOBB MOTOROS!

Folytatódik a HUMDA „Road Safety – a biztonság az első" országjáró közlekedésbiztonsági programsorozata

Idén is folytatódik a HUMDA „Road Safety – a biztonság az első” országos közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, amely az első szakaszban ezúttal hét helyszínre látogat el, amit tervek szerint április közepétől akár 20 újabb állomás követhet. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. tavaly szeptemberben indította el az első és második osztályos általános iskolás tanulók számára az edukációs projektet. Tavaly 13 helyszínen, összesen több mint harmincezren vettek részt az eseményen. 

A foglalkozások során 20 perces interaktív oktatás után közlekedési ismeretek átadásában kiemelten jártas szakemberek segítségével, elektromos mini autókkal, kerékpárokkal és rollerekkel mennek ki a gyermekek az ideiglenes KRESZ-pályára, ahol a közlekedési szabályokkal és többek között például a rendőri karjelzésekkel ismerkednek. A tanítási időt követően, délutánonként pedig korosztálytól függetlenül minden érdeklődő részt vehet a programokon. A Road Safety sorozat központi eleme egy közlekedési kisokos, amelynek célja, hogy olyan ismereteket adjon a gyermekeknek, amelyek segítenek nekik eligazodni a forgalom bonyolult útvesztőjében és megalapozzák egy biztonságos szemlélet kialakítását. Az ingyenes kiadványt a kitelepüléseken kapják meg a tanulók.

A programsorozat idei első felvonásának időszaka február 14-től április 1-ig tart és a következő helyszínekre látogat el: február 14–18. Budakeszi; február 21–25. Esztergom; február 28–március 4. Dunakeszi; március 7–11. Balassagyarmat; március 14–18. Mosonmagyaróvár; március 21–25. Szombathely; március 28–április 1. Hajdúböszörmény. Az edukációs projektben 2021-ben 12 megyeszékhelyen és egy fővárosi kerületben összesen több mint harmincezer, a legtöbb településen csaknem az összes első és második osztályos diák szerezhetett játékos formában, ám mégis átfogó közlekedésbiztonsági ismereteket. 

A tavalyi Road Safety rendezvényeket követően megannyi élménybeszámoló jutott el hozzánk a pedagógusoktól, akik nem győzték hangsúlyozni a program hiánypótló jellegét. Sokan jelezték, hogy a helyszínen kapott közlekedési útravaló kiadvány anyagát előszeretettel építik be a tanórájukba, elsősorban a környezetismeret, a technika és a tervezés órákon. Köszönöm a pedagógusok fáradhatatlan munkáját, a visszajelzéseik kulcsfontosságúak a biztonságos közlekedésre nevelő tanterv kidolgozásához. Aktívan elősegítik azt az európai uniós célkitűzést, hogy a végzetes kimenetelű közlekedési balesetek száma 2030-ra a felére, 2050-re pedig nullára csökkenjen – emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos, a programsorozat fővédnöke. – Örömmel folytatjuk a Road Safety országjáró közlekedésbiztonsági képzésünket a tanév második félévében is. Az első félévében rendkívüli érdeklődést tapasztaltunk, kiemelten magas volt a részvételi arány, amely a folytatásra ösztönöz minket. A következő hetekben az idei első etap során hét további helyszínre látogatunk el és amennyiben sikeresen megállapodunk a jövendőbeli helyszínekkel, még idén akár húsz újabb városba is eljuthat a sorozat. Szeretettel várjuk a tankerületi iskolák tanulóit, valamint a családokat a kitelepüléseinken. Mindenkit arra bíztatunk, hogy kezelje kiemelten a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését, hiszen közlekedésbiztonsági szempontból ők alkotják az egyik legveszélyeztetettebb csoportot, azonban a kitűnő fogékonyságuknak köszönhetően már fiatal korban megalapozhatjuk és akár egy életre bebetonozhatjuk a jövő közlekedőinek tudását – tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.